A Jövő Borsodnádasdjáért Egyesület

Az egyesületünk 2005-ben alakult, azzal a céllal, hogy a Borsodnádasdi sport, tömegsport, oktatás, kultúra, állóvizét egy kicsit fölkavarja. Alapszabályunkban sok egyéb mellett az egészségmegőrzés, értékteremtés, vidékfejlesztés, és a közösségi élet megteremtése volt a fő motiváció. Az egyesület 18 fő alapító taggal rendelkezett, azonban mint minden ilyen esetben, voltak lemorzsolódások, de most már elmondhatjuk, hogy az eddigi tevékenységünknek köszönhetően, már szép számmal csatlakoztak hozzánk új emberek is.

 Egyesületünk első komoly megmérettetése a 2005-ös első családi nap megrendezése az alsó tónál, ami mostanra már méltán vívta ki a helyi, és nem utolsó sorban a környező települések lakóinak elismerését. A mára már hagyománnyá lett rendezvényünk jelentős szerepet tölt be a helyi rendezvények sorában. A legkisebbektől a szép korúakig minden generáció talál magának szórakozást ezen a napon. Mind amellett, hogy ez a családi nap úgy indult, hogy az egyesület tagjai, illetve azok családtagjainak volt hivatott egy egész napos programot nyújtani, mára elmondható, hogy a lakosság is nagyon várja ezt az eseményt. Olyan színvonalat voltunk képesek létrehozni, melyre méltán büszkék lehetünk.
 
A jövő generációjának gyermekkori élményeit próbáltuk felejthetetlenné tenni a „Húsvéti játszóház” a „Halloween party” a „Mikulás est” a „házhoz megy a mikulás” „Mikulás futás” valamint különböző gyermeknapi műsorok keretében megrendezett programjainkkal. Ismét bebizonyosodott, hogy van igény az ilyen jellegű rendezvényekre is, és ezekben is kamatoztathattuk az eddig megtanultakat.
 
A lehetőségeinkhez mérten támogatunk minden olyan a településen megvalósítható tervet, amely a közösségi élet erősítését, lakóhelyünk szebbé tételét, a Borsodnádasd város elismertségét hivatott öregbíteni.

Az egyesületünk jövőbeni tervei közt szerepel, különböző helyi, identitást erősítő program megszervezése, az immár hagyománnyá vált programjaink fejlesztése, és még színesebbé tétele, a diákok közösségi életének kialakítása, a helyi civil szervezetek segítése, az együttműködés feltételeinek megteremtése, a városi polgári szórakoztatás visszaállítása, a város kulturális értékeinek megőrzése, az arra érdemes emberek bemutatása, és értékeinek, értékeinknek megismertetése.
 
Az egyesület működésének legnagyobb elismerése az, amikor 2009-ben megkaptuk a Borsodnádasdi kultúráért díjat, mely méltó helyre került, köszönhetően tagjaink közreműködésének.

Tagjaink:
Balázs Tiborné

Bialkó Lászlóné

Dócs György

Érsek Györgyi

Horváth Józsefné

Kakuk Sándor

Kakuk Sándorné

Kelemen Károly

Nagy Judit

Sír Artúr

Sírné Cseh Erzsébet

Sulykovszki Lászlóné

Szántó Endre

Érsek Orsolya

Kelemenné Dr Rédai Ildikó

Dr Hegedűs Zsuzsanna

Somosi Ildikó

Bóta Tünde

Érsek Attila

Szécsi Péterné

Zombori Katalin